Először fotózták le az Audi Q5 RS változatát, mely agresszív megjelenésével keltett feltűnést. Nem hivatalos források szerint a motorház alatt egy 3.0 literes erőforrás lapul, amelynek teljesítménye 408 LE.

Az Audinál már januárban be lett jegyeztetve az SQ5 és az RSQ5 modellnév, de azóta nem hallhatunk az újdonságok felől. Azonban most, a Worldcarfans fotósának sikerült lekapni egy szokatlan megjelenésű Q5-öt, amely valószínűleg a leendő RS változat egyik prototípusa. Ezt a modellt TDI Quattro emblémával, valamint sportkipufogókkal látták el. Ez azonban egyelőre egy nem létező konfiguráció. Ezen kívül RS kerekeket hord az autó, az első kerékjáratok mintha szélesebbek lennének. Aki pedig még ezek után is kételkedik, annak újságolom, hogy a szóban forgó modellen heilbronn-i rendszám található, ahol az Audi RS divíziójának K+F részlege is székel. Arról, hogy a Q5 RS-be milyen motor kerül, nincsen információ, csak találgatni lehet. A legvalószínűbb erőforrás egy 3 literes, turbós, 408 lóerős motor, mely 500 Nm-rel rendelkezik, és 2009-ben már helyett kapott egy Q5 koncepció változatban.

Az autó bemutatkozásának időpontja eddig nem ismert, azonban valószínűleg a hivatalos közlések is megjelennek nemsokára a Q5 RS jelzésű modelljével kapcsolatban.

Lépj be a Facebook-ra, hogy hozzá szólhass.

Kiemelt Videó

NFseC – az új...

Megjelent: 2018. január 2.

Csökkent az üzemanyagok ára

Megjelent: 2017. április 28.

Audi RS3 LMS USA...

Megjelent: 2017. április 27.

Emelkedik az üzemanyagok ára

Megjelent: 2014. szeptember 15.

“A legszínvonalasabbbb hazai Audis...

Megjelent: 2014. július 30.

Autóvásárlási támogatás családosoknak?

Megjelent: 2012. június 11.

Plusz pénzt kap a...

Megjelent: 2011. július 27.

Kabrió Audi SUV

Megjelent: 2011. május 11.

Visszaemlékezés

Megjelent: 2011. szeptember 8.

A régió legdrágább gázolaját...

Megjelent: 2011. november 1.

Jelenlegi üzemanyagárak:

Benzin:
359
Dízel:
356

Audi találkozók elsőkézből

Oldalunk jóvoltából bármikor értesülhetsz az országban megrendezésre kerülő találkozókról. Sőt, Te magad, szervezőként is kérheted, hogy feltüntessük a találkozód.

Kövess minket a Facebook-on!

Képek az Instagramról:


Instagram