Sokak sajnos nincsenek tisztábam az Audi keletkezésével. Más prémium márkáknak viszont sokkal hangzatosabb, elterjedtebb a története. Például itt vannak a német vetélytársak: BMW – mindenki tudja, hogy repülőket gyártottak a megalapulás után, erre a jele is utal. Mercedes-Benz – Ugye a Benz papa lányáról nevezte el a márkát… Milyen ismerős nem?!

Aztán itt az Audi. De még a márka kedvelői között is akad bőven olyan, aki nem ismeri a keletkezés körülményeit. Ezért úgy döntöttem, itt az ideje annak, hogy azokat az embereket, akik nincsenek tisztában ezzel, felvilágosítsuk. Megnyugtatok mindenkit, nem leszúrásnak szánom, csak többé szeretném tenni azokat, akik eddig még nem találkoztak vele. Akár milyen hihetetlen, de az Audinak köszönhető, hogy jobb oldalon közlekednek az autók.

Akkor hogy is kezdődött?

Alapító: August Horch

Első neve: Horch & Cie

Az alapító August Horch mérnökként végzett, és az autóversenyzés volt a szenvedélye, így nem véletlen, hogy a túrakocsijával is már versenyeken vett részt. A versenyzésnek viszont olyan kötségei lettek, amit már az Audi Rt. megérzett, így 1909-ben kitették a cégből August Horch-t. A cégnév védett volt, Horch pedig nem akart pályát változtatni, az új vállalat a családi neve, latin megfelelőjeként, Audi nevet kapta. Jelentése: odahallgat, figyel. Az új cégvezetés mellett sem maradtak el a versenyzések, így 1911-1914 között számos versenyt nyert az osztrák alpesi futamokon. Az Audi hamar nemzetközi szinten is ismerté és sikeressé vált, 1921-ben, Németországban, az első bal kormányos autójával nagy meglepetést is okozott. A versenyek felhívták a figyelmet arra, hogy egy Audi ne csak gyors legyen, hanem biztonságos, könnyen kezelhető is. Így a mérnökök, már az első szempontok között tartották a az Audi biztonságát, hiszen a versenyeken főnök ült a volán mögött.

Logó

A négy karika, a négy vállalat összeállását jelentette. Az Auto Union AG 1932-ben alakult meg, bár az Audi, DKW, Horch és Wanderer márkaneveket is megtartották, az Audik elején viszont a négykarikás logó díszelgett. A négy cég, négy speciális szegmenst fedett le, így a DKW, a motorkerépárok és a kisautók, a Wanderer a közép kategóriájú autók, az Audi a felső kategória, a Horch pedig a luxusautók kivitelezésért felelt. Az Audi sikere folyamatosan ment előre a második világháborúig, ahol a polgári járművek gyártása megszűnt, és a hadigyártás kezdődött el. 1940-ben készült el az utolsó Audi, amit 25 éves szünet követett.

Lépj be a Facebook-ra, hogy hozzá szólhass.

Kiemelt Videó

NFseC – az új...

Megjelent: 2018. január 2.

Csökkent az üzemanyagok ára

Megjelent: 2017. április 28.

Audi RS3 LMS USA...

Megjelent: 2017. április 27.

Emelkedik az üzemanyagok ára

Megjelent: 2014. szeptember 15.

“A legszínvonalasabbbb hazai Audis...

Megjelent: 2014. július 30.

Az Audi az “Év...

Megjelent: 2011. november 12.

Audi A6 Avant 2011

Megjelent: 2011. május 19.

Műszaki csodák az Audi...

Megjelent: 2012. március 3.

Áremelés a kutakon

Megjelent: 2013. december 9.

Emelkedik a benzin ára

Megjelent: 2011. december 27.

Jelenlegi üzemanyagárak:

Benzin:
359
Dízel:
356

Audi találkozók elsőkézből

Oldalunk jóvoltából bármikor értesülhetsz az országban megrendezésre kerülő találkozókról. Sőt, Te magad, szervezőként is kérheted, hogy feltüntessük a találkozód.

Kövess minket a Facebook-on!

Képek az Instagramról:


Instagram