Kedves Olvasóink! Hosszas hallgatás után ismét módunkban áll bemutatni egy gyönyörű állapotú ritkaságot. Ezen cikk egy olyan autóról szól, melyből manuális hatsebességest alig szereltek. Így a szerkesztőség nagy szerencséjére ismét egy igazgyönggyel lesz dolgunk.

A felújítás során Lórántnak sok utána járást, plusz időt okozott a gyári állapotra való törekvés, hiszen egy ritka és viszonylag régi autóhoz gyári alkatrészeket találni nagyon nehéz.

Persze a pénzt is emésztette a 2005 óta folyamatosan tartó felújítás, mely eddig 2.446.000 Ft-ot kóstált. Ezt a számot a kiadások tételei bizonyítják, melyet a tulaj igényesen összeírt, megőrzött. Ez az összeg, és a sok beleölt munka az, ami eltántorító tényező volt a többszöri eladás gondolatától. Való igaz, hogy az autó értéke sosem lesz egy árszinten a befektetett munkával és pénzzel, de véleményünk szerint már csak a vezetési élményért és a ‘retro’ presztízs érzésért is érdemes megtartani az autót.

A belső szinte teljesen rendben van. Javítva lett a klíma, így ha bekapcsoljuk, akkor a kompresszor dolgozik is. A tempomat vezérlő  és a hozzátartozó kar is cserélve lett, a komfort érzetet növelve. A kormányozhatóság is helyre lett téve, a kormánymű felújításával, és a futómű állítással. A tulaj elképzelései között szerepel még a gyári CD-s rádió beszerzése és a tetőkárpit kipofozása.

A motorban is voltak kisebb, nagyobb javítások. Az összes munkát sok bekezdésen keresztül taglalhatnám, de csak egy-két fontosabb, nagyobb volumenű javítást emelek ki. Új hűtővíz kiegyenlítő tartály került bele, mert a régi megrepedt. Két akksit is megzabált, aztán a Varta-t cserélve a harmadikkal már nem volt gond.  Új kuplung munka hengert kapott, majd később a teljes kuplung cserélve lett. A kábel ‘saláta’ rendbe lett téve, hogy a villamossági műszerész könnyen tájékozódjon… De emellett még rengeteg minden cserélve lett.

A külsőt tekintve is voltak javítások a szép eredmény reményében. Az első és a hátsó lökös is átesett egy fényeztetésen. Ezen kívül még új lámpa burákat kapott az autó és az oldalindexek is visszakerültek a helyükre. A lökhárítóba még a ködlámpa mellé bekerült egy-egy műanyag burkoló elem. És hogy teljes legyen az autó külseje, felkerültek a négykarikás emblémák rá. A tulaj tervei közt van még ugyan az új fényezés, de szerintem már így is tökéletes az összkép.

Végezetül szeretnénk gratulálni Orbán Lórántnak, hogy ezt a ritka autót visszaállította a közutakra. A további munkához sok erőt, és egészséget kívánunk!

A forrást kérésünkre beküldte: Orbán Lóránt, az autó jelenlegi tulajdonosa.

Kategóriák: Modern antik, Tesztek

Lépj be a Facebook-ra, hogy hozzá szólhass.

Kiemelt Videó

NFseC – az új...

Megjelent: 2018. január 2.

Csökkent az üzemanyagok ára

Megjelent: 2017. április 28.

Audi RS3 LMS USA...

Megjelent: 2017. április 27.

Emelkedik az üzemanyagok ára

Megjelent: 2014. szeptember 15.

“A legszínvonalasabbbb hazai Audis...

Megjelent: 2014. július 30.

Drágul a benzin

Megjelent: 2013. július 15.

Autózás 2013-ban

Megjelent: 2012. december 1.

Új Audi Quattro

Megjelent: 2011. április 4.

Az Audi tervei a...

Megjelent: 2011. október 18.

Audi R8 Spyder Mansory...

Megjelent: 2011. november 24.

Jelenlegi üzemanyagárak:

Benzin:
359
Dízel:
356

Audi találkozók elsőkézből

Oldalunk jóvoltából bármikor értesülhetsz az országban megrendezésre kerülő találkozókról. Sőt, Te magad, szervezőként is kérheted, hogy feltüntessük a találkozód.

Kövess minket a Facebook-on!

Képek az Instagramról:


Instagram